Fejlődj velünk képzéseinken!
Vissza
Őszi bőrmegújítás mezopen segítségével
Négy évszakos országunkban negyedévente fontos feladatunk, hogy az aktuális évszaknak megfelelő kozmetikai szolgáltatásokkal kényeztessük a hozzánk betérőket.
 Meso1tu_1.jpg
 Meso_1_es_t__szakcikk__2_.jpg
Vendégeink egyaránt szívesen fogadják az újdonságokat és veszik igénybe a jól bevált kozmetikai szolgáltatásokat is a nyári pihenő után.
 
Választásom: mezopen

Ma már a mindennapi kozmetikai eljárások között rangos, és elismert helye van a mezopen kezelésnek. A tűs mezoterápia új generációja, a mezopen jóval kíméletesebb beavatkozás a korábbi technikákhoz, a dermarollerhez és a tűpisztolyhoz képest. Ez az innovatív kis készülék tökéletesen alkalmas arra, hogy helyspecifikusan, az adott kezelendő bőrfelületre irányuló tűhosszal és ütésszám-sebességgel kezelje a bőrt. A mikro tűszúrások bőrre gyakorolt hatása, a kollagén indukciós terápia azt eredményezi, hogy a bőr a saját önregenerációs képességénél fogva kollagént és elasztint termeljen. Ennek eredménye egy vastagabb kötőszöveti állomány, egészségesebb és feszesebb bőrképlet. Ezt a csodálatos képességégét a bőrünknek – hogy „tűprovokálásra” saját maga kitermelt egészségesebb bőrszövetet produkáljon – használjuk ki a mezopen kezelésekkor. A „szárazon” megszurkált bőr is szép eredményeket mutat, a szúrt csatornákat kihasználva azonban ekkor lehet a legmélyebbre juttatni az aktuális bőrproblémának megfelelő hatóanyag koktélokat. Azok a kolleganők, akik tetoválnak vagy dermarollert alkalmaznak, könnyen fogadják az eljárást. De nem csak ők. Az oktatás során gyakran találkozom berzenkedő kozmetikusokkal, akik tartanak a bőr intenzív megszurkálásától. A tanfolyam végére minden bizonytalanságuk elmúlik, amint megtapasztalják az eszköz könnyed használatát és megélik a kezelés pozitív hatásait.

„Itt van az ősz, itt van újra…”

Az ősz közeledtével megérkeznek a nyaralásból a vendégeink. Tele élményekkel, kipihenten, és a bőrükön az elmúlt nyár lenyomatával. Még a fokozott fényvédelmet betartók között is akadnak ilyenkor vízhiányos, petyhüdt, ráncos bőrök. Nem is beszélve a többségről, akik a nyári bőrápolás alapszabályait sem tartják be. A regeneráló, anti-aging kezelések kiváló alternatívája ilyenkor a mezopen. Már csak azért is, mert a fénykárosodott bőr több problémát is mutathat egyszerre. Fontos, hogy a kúrakezelést mindig egy konzultáció előzze meg, ahol ki kell alakítani a kezelési koncepciót. Mindig a vendéget leginkább zavaró tünettel kell kezdeni a bőrápolási sorozatot, ez pszichésen is sokat jelent a vendég számára. Ha pl. az arcbőr pigmentfoltos és vízhiányos is, és a vendéget a foltjai zavarják elsősorban, akkor a Glutathion, C-vitamin koktélt ajánlom halványításra néhány alkalommal, majd ezt követően kezeljük a vízhiányt is. Kényelmes és praktikus megoldás a gyárilag összeállított kész koktélok használata is. Ma már számos kiváló ásványi anyagot, vitaminokat és nyomelemeket tartalmazó koktél segíti a munkánkat. Ezekben a kis fiolákban az a legizgalmasabb, hogy egy adott bőrproblémára orvosilag meghatározott egyensúlyban vannak jelen a szükséges hatóanyagok. Ez a kezdők munkáját is nagyon megkönnyíti. Az egyik nagy kedvencem, amely szinte minden kezelésnél „alap” anyag, a hyaluronsav. Molekulája rendelkezik a legjobb vízmegkötő képességgel, ezáltal extra nedvességgel tölti fel a bőrt. Nagyon gyakran alkalmazom anti-aging kezelésekkor a DMAE-t (dimethyl-aminoethanol), mely a myofibroblast stimulálásával feszesíti a megereszkedett bőrt, növeli a mimikai izmok tónusát. Talán kevésbé ismert, de annál is eredményesebb hatóanyag az Argireline. A botox hatású természetes peptidek kombinációja ellazítja a mimikai izmokat, ennek következtében csökken a ráncok kialakulása. A szem környékének ápolására is kiváló hatóanyagkoktél áll rendelkezésre, amely hármas hatásával felveszi a harcot a karikák, ráncok és a petyhüdtség ellen (Peptide Eyes Cocktail).
 
Hogyan vezessem be?
Üzleti szempontból is hasznos a mezopen kezeléseket szeptemberben elkezdeni. Egyrészt a szeptember is egyfajta kezdet: a tanév- és a színházi évad kezdete, ilyenkor mindannyian fogékonyak vagyunk valami újat kipróbálni. Továbbá vendégeink vágynak arra, hogy a nyári ártalmakat elszenvedett bőrüket újra jó kondícióba hozzák. A kúraszerű kezelés pedig ebben az időszakban a legalkalmasabb. A kúrakezelések visszatérő vendégeket jelentenek, rendszeres bőrápolásuk pedig egy ápolt és szép bőrt eredményez. Érdemes ezért időben beharangozni vendégeinknek egy őszi kúrajavaslatot. Az újdonságról e-mailt és sms-t küldeni a legegyszerűbb, és a leghatékonyabb módja annak, hogy felkeltsük törzsvendégeink figyelmét.

Azok a vendégek, akik fogékonyak az újdonságokra, és nem riadnak vissza egy kis kellemetlenségtől (bőrérzékenység, bőrpír), azoknak az egyik kedvenc kezelésük lesz, hiszen a pozitív változás, az elért eredmény önmagáért beszél.
A cikk írója: Gáspár Ágnes, aranykoszorús kozmetikusmester. Kitüntetett gyakorlati oktató. Hosszú évek óta részt vesz a szakmunkás gyakorlati oktatásban és vizsgáztatásban. A hagyományos kozmetikai eljárások mellett nyitott az újdonságok iránt, ezért folyamatosan képezi magát különböző tanfolyamokon, szakkiállításokon. A MesoFill-R oktató trénere.
G_.jpg

x